Őrölök, hogy itt vagy!

Az élet tele van olyan váratlan eseményekkel, amelyek felkavarhatják a múltban eltemetett érzelmeket. Egy olyan veszteséggel szembesültem egy hónappal ezelőtt, ami mély nyomokat hagyott bennem, még ha évek óta távol is álltunk egymástól. A gyász, amely újra felidézte a közös múlt emlékeit, hirtelen tört rám. Míg a fájdalom eleinte mindent betöltött, a sport meg azt a menekülési útvonalat és erőt adta, amely  segít megbirkózni az érzelmi hullámvölgyekkel. Ebben a bejegyzésben szeretném megosztani kedves olvasóimmal, hogyan találtam meg a lelki megnyugvást a mozgásban, és hogyan vált a sport a gyász feldolgozásának csendes, de hatékony eszközévé.

Az élet néha váratlan fordulatokkal állít szembe minket, és a múltban eltemetett érzelmek újra felszínre törhetnek. Hét évvel ezelőtt lezártam egy korszakot, amikor elváltak útjaink a kislányom édesapjával. Nem voltunk kapcsolatban, de amikor nemrég elhunyt, a hagyatéki ügyintézés során régi sebek szakadtak fel. Az emlékek és érzések újra visszatértek – nemcsak a házasság éveiből, hanem az azt követő időszakból is.

A gyász és az érzelmek vihara

Amikor a gyász először sújtott le, egy érzelmi kavalkád uralta a mindennapjaimat: fájdalom, harag, szomorúság és bűntudat. Hiába nem voltunk már együtt, ezek az érzések váratlan erővel törtek rám. A gyász feldolgozás nemcsak az érzelmeket kavarta fel, hanem az emlékekkel való szembenézés is kihívást jelentett. Minden tárgy, hely vagy hangulat a múltra emlékeztetett, és a hagyatéki ügyintézés során ezek az emlékek hirtelen törtek rám.

A sport, mint menekülési útvonal

Ebben az időszakban a sport vált a menekülési útvonalam és a támaszommá. A mozgás  fontos szerepet játszik az életemben, de most még jelentősebbé vált. Minden futás, minden súlyemelés, minden edzés nemcsak testi fáradtságot hozott, hanem lelki könnyebbséget is. Ahogy beléptem az edzőterembe, vagy futócipőt húztam, úgy éreztem, hogy képes vagyok valamit ellenőrizni, míg a világom darabokra hullott körülöttem.

A sport csendje

Az edzések alatt nem kellett gondolkodnom. A fizikai gyakorlat arra kényszerített, hogy az előttem álló feladatokra koncentráljak. Ez a csend – ahol csak a mozgásra figyeltem – tettem, hogy szembenézzek a belső fájdalommal. A sport nemcsak a testet erősíti, hanem az elmét is. Minden egyes alkalommal, amikor a testem fáradt, a lelkem is felszabadul, és az endorfinok enyhítik a fájdalmat.

Futás közben például gyakran előtörtek az emlékek. A múlt érzései és eseményei újra felbukkantak, de a testem mozgásban volt, így nem fulladtam bele ezekbe az érzésekbe. A mozgás segített abban, hogy feldolgozzam mindazt, amit elrejtettem magam előtt, anélkül, hogy az érzelmek teljesen eluralkodtak volna rajtam.

Stabilitás és újrakezdés

Ahogy az edzések alatt fáradtság váltotta fel a fájdalmat, jött meg az erő és a kitartás érzése is. Rájöttem, hogy a gyász feldolgozása hasonló a sporthoz: fáradságos, de a végén mindig erősebbé válunk. A múlt veszteségei nem határoznak meg engem, és a sport megtanított arra, hogy minden nap új lehetőséget kínál a növekedésre, a tanulásra és az önmagunk újra felfedezésére.

Az élet új fejezete

Egy ponton ráébredtem, hogy a veszteség után is van helye az örömnek és a fejlődésnek. A sport megtanított küzdeni, és ez az erő átvitt az élet más területeire is. Bár a múlt emlékei és a veszteség fájdalma örökké velem maradnak, az edzések során megtanultam, hogy minden fájdalom után van egy fellendülés – néha lassú, de biztosan elérhető.

Támogatás és közösség

💪🖤

Köszönöm, hogy elolvastad!

Ha tetszett ez a bejegyzés, ne felejtsd el megosztani másokkal is, és kövess további hasznos tartalmakért, tippekért és inspirációért! 

Fedor Judit
Az inspiráció és az egyensúly mestere